Esküvői hímzések és illatságok

Matthew Henry így ír: "A nő Ádám oldalbordájából lett. Nem a fejéből lett, hogy vezesse őt, nem a lábából, hogy taposson rajta, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, a keze befedezze őt, közel a szívéhez, hogy szeressék."

A lényeg. Szerintem.

Néhány hónappal ezelőtt kaptam egy felkérést, mely szerint a kedves megrendelő az esküvőjére köszönetajándékként az én kezdőbetűs illatzsákjaim gondolta. Személyenkénti betűkkel. Egy kis emlékként. 

Az esküvő ... Tihanyban.

Tihanyban ... levendula.

Levendula ... lila.

Az első ilyen megkeresésem, tele izgatottsággal fogtam hát munkához. Amint kész lettem a harminc-egynéhány zsákkal, levendulával tömve, na akkor éreztem azt, hogy igen, nem volt hiábavaló dolgozni. Ez az, amiért szeretem ezt csinálni.

Néhány órával ezelőtt kaptam meg a képeket: ámultam és bámultam rajtuk. Egy hangulat. Középpontban a meglepetés-párnámmal.

Azóta nagy örömömre kaptam más megrendeléseket is: más szín, más minta, saját képem.

A munka velük? Több nap.

A részletek egyeztetése? Több e-mail.

A próbazsákok készítése? Több darab.

A levendulavirágok száma? Több ezer.

"Jót s jól. Ebben áll a nagy titok" /Kazinczy/

Manapság egyre többet látni, a magyar népművészet mintái fel-felbukkannak ruhákon, ékszereket, lábbeliken, tortákon, s ki tudja még hol. Engem is elragadott a szele, ezért hát elkezdtem keresgélni a házi könyvtárunkban 'valami' kalocsai vagy matyó után. Lengyel Györgyi: Kalocsai virágok. Hát akkor olvassunk.  Szebbnél szebb motívumok, melyeket akkor ért meg az ember, hogy miért olyan színű, miért olyan formájú a szirom, stb., ha utánaolvas. Például tudtátok, hogy a kalocsai felismerhető a hat fő szín és azok két árnyalatának használatáról? Hogy fekete vagy más színű alapanyagra nem készítettek hímzést soha? Hogy megkülönböztettek öregmintákat és később keletkezetteket? Érdemes kicsit utánajárni, mit is viselünk magunkon.

Ki is választottam magamnak egy mintát, felrajzoltam egy részletét egy ingemre . . . fekete-kék-piros. 

Eddig jutottam. Azt hiszem inkább a saját házam előtt söprök. Továbbra is meg-megcsodálom őket.

Mesterségem címere keresztszemes, így hát gondolkozzunk abban. Így készült el a tegnap éjszaka során az én saját kis cipellőm. Érdekes, hogy az emberek mennyire tudnak ragaszkodni 1-1 tárgyhoz: ezt a cipőt nővéremtől 'örököltem'. Agyonhasznált, de jó állapotú. Szeretem. Hogy miért? Nem tudom. De 'ő' lett az alapanyag. Még jobban szeretem. 

A kezdet kezdetén

Valamikor 1999-2000 táján . . . egy kisvárosban . . . amikor még a technika órán az általánosban a lányok kötöttek-varrtak, s a fiúk fúrtak-faragtak . . . a 'faház' kistermében . . . ott kezdődött minden . . .

Szerettem az órákat. Megtanultunk kötni, horgolni, hímezni, főzni. Az órán leírtak alapján házi feladatok. Befejezni.

Ekkor ismertem meg a keresztszemest. Az első terítőm alkalmával. Az első öltések . . . elrontottam  . . . újra . . . édesanyám segít . . . kész a házi . . . mehetek játszani.

Évek teltek el, mikor újra kezembe akadtak a régi tankönyvek, füzetek. Válogatás, szortírozás. Füzet elő, sima és fordított szem újratanulása. Sálak készítése. Keresztszem próbája. Nagymamámék fali Házi áldása a konyhában a kisasztal felett. Emlék. Mi az ott, jön a kérdés. Szüleim válaszolnak. Nekünk is kell. Ekkor kerestem meg az első mintát, és készítettem el az első munkám: a családomnak.

Innen már forgott a gép: egyetem, szabadidőben hímzés, házi áldások, terítők, próbálgatások, meska, faliképek, párnák, illatzsákok . . . Ennyi a történetem . . .